Gyógytea készülhet friss gyógynövényből éppúgy, mint a szárított gyógyfűből. A friss növényből azonban mindig kétszeres adag szükséges. A készítményt egész éjjel lefedve állni kell hagyni, majd másnap leszűrni a növényeket és felmelegíteni az italt kellemes hőmérsékletűre (semmiképpen ne forralja vagy főzze a folyadékot).
A legelterjedtebb teakészítmények azonban mégis szárított növényi részekből készülnek. A szárított teafüvek előnye abban rejlik, hogy nagyon jól tárolhatók, ugyanakkor szakszerű tárolás mellett huzamos ideig azonos minőségű tea készülhet belőlük.
A száraz teafüveket száraz és sötét helyen kell tárolni, és ha egy mód van rá, akkor szobahőmérsékleten. A tárolásra leginkább a jól záródó edények alkalmasak, mivel ezekbe nem jut be a pára.
Természetesen a csavaros tetejű befőttesüvegek is jól megfelelnek erre a célra, ha sötét helyen tárolja őket. A gyógynövénykeverékek fél évig felhasználhatók, azon túl már nem tanácsos, mivel hatóanyag tartalmuk lecsökken. Régi gyógyfüveinkből még fürdőt lehet készíteni, hogy ne menjen kárba, de tegyen hozzá friss, illetve fél éven belüli füveket is.
Gyógytea fogyasztása
Forrázott tea
A teakészítés legelterjedtebb formája a forrázat. Ebben az esetben a felaprított növényi részeket (virág, levél, puhább szár, földfeletti növényrész) a forrásban lévő 2-3 dl vízzel kell leönteni, majd az egészet lefedve 10 percig állni hagyni, néhányszor megkeverni, végül leszűrni. A főzetet lassan kell meginni, kortyonként.
Hidegvizes kivonat
A hidegvizes kivonatot magas mucintartalmú növények vagy olyan növényi részek esetében használják, amelyek forrázás vagy főzés hatására enyhén mérgező hatást mutatnak. Hidegvizes kivonat készítésekor csak azok az anyagok válnak ki a növényekből, amelyek ártalmatlanok a szervezetre. Ilyen pl. a csipkebogyó, orvosi ziliz, a lenmag vagy a fagyöngy). Az áztatás estétől reggelig, legalább 8-10 óra hosszat langyos vízben szobahőmérsékleten történik, közben néhányszor keverje fel a kivonatot, majd szűrje le és melegítés után igya meg (sohasem forralja).
Főzet
Azokat a növényi részeket, amelyeket a hétköznapi életben keménynek mondanánk, főzni kell. Ilyenek pl. a kérgek, fás részek (pl. fűz- és tölgyfakéreg), gyökerek (pl. lestyán, macskagyökér, pongyola pitypanggyökér), durva levelek és az egyben hagyott termések (pl. az édeskömény). Itt forrásban lévő vízbe kell tenni a növényeket, 3-5 percig forralni, a tűzről levéve kb. 10 percig állni hagyni, szűrni, meginni.
Növénypép, növénylé
Összevágott friss leveleket, növényrészeket saját nedvükben, vagy egy kevés vízzel elkeverten pépként, vagy kisajtolás, turmixolás után léként is alkalmazhatja főként bőrbajok, sebek kezelésére. Előtte meleg vízben többször alaposan meg kell mosni a növényeket.
További szabályok
- A teakeverékben általában vegyesen található puha és tömör növényrész, azonban ezek is forrázhatók, mert az aránylag kisebb mennyiségű tömörebb részek annyira aprítottak, hogy a forrázás is kivonja hatóanyaguk túlnyomó részét.
- A teákat alapvetően mindig frissen kell elkészíteni, mert a fontos hatóanyagok nagy része hosszan tartó hőhatás esetén (pl. ha termoszba tesszük) tönkremegy, és az ízhatás sokat romlik.
- A kezelést mindig célzottan kell beállítani! Bizonyos összetevőket bizonyos betegségeknél ki kell hagyni vagy módosítani.
- Cukrot sohase tegyen a gyógyteába! Emésztőszervi betegségekben édesítés nélkül igya a gyógyteákat, egyébként a gyógyteák többsége mézzel édesíthető. A mézet ne tegye a forró teába, csak amikor az már fogyasztásra alkalmasra lehűlt. Citrom és bármilyen savanyítás kerülendő, a hatás érdekében nem szabad változtatni a gyógyteák természetes vegyhatásán.
- A teát mindig melegen szükséges inni, de ne forrón.
- Ha egyfajta gyógynövényből készít teát, belsőleg általában egy tetézett teáskanálnyit, teakeverékből egy tetézett evőkanálnyit vegyen 2 dl vízhez.
Melyik tea hatásosabb: az egyféle vagy a többféle gyógynövényből álló?
Szükséglet szerint vagy egy-egy gyógyfű, vagy bizonyos keverék a hatásos. Mégis általában gyakrabban használatos a teakeverék, főként belsőleg. Ilyen módon ugyanis egyetlen jól összeállított gyógyfűkeverékkel több fennálló betegséggel és tünettel szemben érhető el eredmény. Olyan hatásfokkal, amilyet 8-10 féle tablettával sem lehet elérni.
Gyógytea keverése illetőleg önálló növénygyűjtés több veszélyt is rejt magában
- nem biztos, hogy valóban azt a növényt találjuk meg, amit kerestünk, hiszen sok növény rendelkezik hasonmással, amely mérgező lehet (pl. a mezei zsurló rokonai elég mérgezőek).
- az utak mentén gyűjtött gyógynövények vegyszerrel telítettek.
- a felelőtlen gyűjtés megkérdőjelezi a szabad gyűjtés létjogosultságát. Könnyen elvághatjuk az utat a növény szaporodása előtt, ha pl. gyökerestül, durván szakítjuk ki a földből. Nagyon fontos, hogy a következő évben legyen utánpótlás.
- Nem mindegy, hogy melyik részét gyűjtjük a növénynek, és hogy azt mikor tesszük (napos időben, reggel, elvirágzás után, ősszel vagy tavasszal).
- Ha nem azonnal kezdjük el a növények szárítását, a bennük található enzimek lebomlanak és a gyógynövény értéktelenné válik.
- Meg kell oldani a levegő-, fény- és nedvességmentes helyen történő tárolását.
Milyen a jó teakeverék?
A hidegvizes kivonatot magas mucintartalmú növények vagy olyan növényi részek esetében használják, amelyek forrázás vagy főzés hatására enyhén mérgező hatást mutatnak. Hidegvizes kivonat készítésekor csak azok az anyagok válnak ki a növényekből, amelyek ártalmatlanok a szervezetre. Ilyen pl. a csipkebogyó, orvosi ziliz, a lenmag vagy a fagyöngy). Az áztatás estétől reggelig, legalább 8-10 óra hosszat langyos vízben szobahőmérsékleten történik, közben néhányszor keverje fel a kivonatot, majd szűrje le és melegítés után igya meg (sohasem forralja).
Vannak gyógynövények, amelyek ugyan gyógyászati jelentőséggel bírnak, használja is ezeket az orvostudomány, de szigorúan a megengedett mértékben fogyaszthatóak. Ezek házilagos elkészítése tilos, mert az engedélyezett mértéknél nagyobb adagja halált is okozhat, vagy súlyosan károsítja egyes szerveket.
A gyógynövényekből készült kivonatok használata mindig egyedi elbírálást kíván! Mindenkire másként hatnak a növények. Más a helyzet enyhe tünet, fiatal szervezet esetén, és más, ha idősebb, többféle gyógyszert szedő emberről van szó. Nem is beszélve a kismamákról, akiknek még a kamillatea fogyasztása is okozhat gondot.
A fentiek alapján mindig kérje ki gyógynövények használata előtt gyógynövény-ismerettel rendelkező orvos tanácsát a gyógynövénnyel, az adagolással, a fogyasztás felhasználásának időtartamával, mértékével kapcsolatban. Nem javaslom, hogy könyvekből – évekig tartó szakirányú képzés és gyakorlat nélkül - bárki otthon teákat keverjen magának. Számos könyv hiányos ismereteket nyújt, amelyre viszont csak az jön rá, aki gyógynövény-szakképzettséggel és egészségügyi végzettséggel is rendelkezik.